Tápiósági Hagyományőrzők

KARÁCSONYI KÁNTÁLÁS

A karácsonyi, többnyire énekes, esetleg verses köszöntőt általában kántálásnak nevezték, de néhol kóringyálás, pászlizás, mendikálás, angyali vigasság néven emlegették.

A köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járták végig a falut. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek egy vagy több éneket. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, melyet megköszönve mentek tovább. Különböző korcsoportok jártak köszönteni, kántálni, általában délben kezdtek járni a gyerekek, majd délután a fiatalok és késő este a házas emberek. Újabban sok helyen már csak a cigányok járnak kántálni alamizsnagyűjtés céljából.

A kántáló énekek közül a legrégebbi réteghez tartozik a „Csordapásztorok...” kezdetű, melynek első ismert alakja a Cantus Catholici 1651-es egyházi énekgyűjteményben is szerepel. Az ismertebb énekek közül ugyancsak ebben a gyűjteményben jelentek meg a „Mennyből jövök tihozzátok...” és a „Betlehem, betlehem a te határidban...” kezdetű énekek is. Kedveltek a „Mennyből az angyal...” és a „Pásztorok keljünk fel...” kezdősorú karácsonyi énekek, melyek 18. századi énekeskönyvekben szerepelnek már.

Egy falun belül is különböző lehetett a kántálók repertoárja. A karácsonyi énekekhez jókívánságokat tolmácsoló versek és adománykérő rigmusok is kapcsolódhattak.

A kántálás szokásának hallatlanul gazdag anyagából idézünk néhány helyi példát.

Szeged környékén advent estéin jártak ketten-hárman a gyerekek házról házra. Megkérdezték: „Szabad-e kántálni?”, vagy „Dícsértessék a Jézus Krisztus, möghallgatik-e az angyali vigasságot?” Engedély után elkezdik:

A dél-nyírségi falvakban 5–10 gyerek áll össze egy csoportba. December 24-én délben kezdik. Egyházi karácsonyi énekeket énekelnek, a „Csordapásztorok midőn betlehembe...”, „Mennyből az angyal...”, „Pásztorok, pásztorok...” kezdetűeket. Mielőtt megkapják az adományt, esetleg a következő verset mondják:

A kántálásért a gyerekek, fiúk, lányok régen diót, almát, bélest, perecet, madár alakú kalácsot kaptak, amit tarisznyába, zsákba gyűjtöttek. Az utóbbi időben pénzt is kapnak. Szénát szórtak az ablak alá, hogy a gyerekek azon kántáljanak. Ezt a szénát azután a tyúkólba vitték, hogy a tyúkok jobban tojjanak.

  Kántálni jártak a fiatalok, sőt házasok is, de ez utóbbiak késő este.

Az Ipoly menti falvakban a gyerekek jártak kántálni az ablakok alá. Kelenyén a hatvanas években már csak a rokonok, szomszédok ablaka alá mentek, másutt meg egy darabig még cigánygyerekek jártak. Kalácsot, aszalt szilvát kaptak a háziaktól. Az ének után tréfás párbeszéd zajlott le a háziak és a gyerekek között, például Pereszlényben:

Kelenyén a kántálók a „Mennyből az angyal...” kezdetű éneket énekelték, a kisebbek pedig a következőt:

Ipolynagyfalun a kisebbek verse az alábbi volt:

Erdélyben és a bukovinai székelyek között is kedvelt karácsonyi kántáló ének a „Paradicsom közepibe...” kezdetű. Szépkenyerűszentmártonban a gyerekek három óra tájban mennek kántálni, a felnőttek este hattól éjfélig. A gyerekek az ablak alatt kint énekelnek, a felnőtteket, ha kint is énekeltek, behívják és megkínálják. Az ének előtt beköszöntőt mondanak. A gyerekek az alábbit:

A felnőttek pedig a következőket mondják:

Az énekük az alábbi

A kánták, karácsonyi rigmusok néha csak a várt adományról szólnak. Andódról való a közismert ének alábbi változata:

Az erdélyi falvakban karácsonykor többnapos tánc volt, melynek az ünnepélyes bevezetését jelentette a kántálás, majd folytatódott az Istvánok, Jánosok köszöntésével, a névnapi kántálással.

Kalotaszeg-szerte karácsonykor négynapos tánc volt. Karácsony szombatján (dec. 24-én), december 25–26-án és aprószentek napján, december 28-án. Karácsony szombatján kántálással kezdődött az ünnep. Első nap reggelén az istentisztelet után már megkezdődött a tánc a templom előtt és a lányhívogatás. Az erre a feladatra választott legények sorra meghívták a lányokat. Első ünnep délutánján kezdődött a régen négy-, újabban háromnapos tánc. 25–26-ra és 26–27-re virradó éjszaka járnak Kalotaszeg falvaiban Istvánt és Jánost köszönteni. Aprószentek napján zárult azután a zenészek hazakísérésével a karácsonyi ünnep. Magyarózdon az ünnep első napján a falu muzsikusai zenés kántálóval járták végig a falut, kalácsot gyűjtöttek. A legények pedig a lányos házaktól gyűjtötték a pecsenyét, kolbászt a karácsonyi mulatságra, a táncházba. Karácsony másodnapjától kezdődött a tánc. A lányok ilyenkor adták a legények kalapjára a bokrétát. Külön tánca volt a gyermekeknek, a gyermektánc, amit csak karácsonykor engedélyeztek.

BETLEHEMEZÉS

A legnépszerűbb karácsonyi szokás a magyar nyelvterületen a betlehemezés volt. Nagyobb előkészületet, betanulást igénylő dramatikus játék, melynek több táji típusa is kialakult. A játéknak általában több szereplője van. Egyes változataiban bábok is szerepelnek, ez az ún. bábtáncoltató betlehemezés. A betlehemezés fő kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem. A betlehemezés főbb jelenetei lehetnek az ún. szálláskeresés: József és Mária szállást keresnek, de nem fogadják be őket, a király, gazdag ember, vagy a kovács végül az istállóba küldi őket. A következő jelenetben az angyal a pásztorokat Betlehembe vezeti. Költögeti a mezőn alvó pásztorokat, akik azután ajándékaikkal az újszülött Jézushoz mennek. A betlehemezés része lehet az ún. Heródes játék is. Ebben a jelenetben a napkeleti bölcsek találkoznak Heródessel, majd az angyallal, aki figyelmezteti a bölcseket, hogy kerüljék el Heródest. A napkeleti bölcsek látogatását mutatja be Jézusnál, és Heródes haragját, esetleg a betlehemi gyermekgyilkosságról is szól.

A betlehemezés fontos részét képezi a pásztorok évődése az öreg és süket pásztorral. A betlehemezés egyes jeleneteit gyakran önállósulva, külön szokásként adták elő. Így például a szálláskeresést az advent időszakában, a Heródes-jelenetet vízkeresztkor. Gyakran jártak házról házra csak a pásztorok tréfás jelenetével. A Magyar Népzene Tára a betlehemes játékokat négy fő típusba sorolta: I. erdélyi, II. alföldi és felső-tiszai, III. dunántúli, IV. felföldi. Az erdélyi típusban az angyalon, pásztorokon kívül szerepel Szűz Mária, Szent József, a király szolgája. Ebben a változatban jellegzetes jelenet a szálláskeresés. Az alföldi és felső-tiszai típusban az angyalokon, pásztorokon kívül betyár vagy huszár szerepel. Jellegzetes része a cselekménynek a perselyezés. A dunántúli változatokban a pásztorok jelenete a játék központi része. A felföldi típusban az angyalon, pásztorokon kívül a Gubónak, Jakabnak, Kecskésnek nevezett figura tűnik fel.

Az erdélyi típus előadása különösen nagy előkészületet, betanulást igényelt. A szereplők feladatuknak megfelelő jelmezeket viseltek. Felnőtt férfiak játszották, kivéve az angyal és Mária szerepét, amit jó hangú gyerekre bíztak.

Az andrásfalvi betlehemesek bekéredzkedés után karácsonyi éneket énekelnek, majd a szálláskeresés történetét. Ezután a Király behozza a betlehemet és beköszöntő verset mond. Utána lép be József, és párbeszéddel, énekkel folytatódik a szálláskeresés története. E jelenet után következik a pásztorok ébresztése, ajándékvitele, az Öreg csobánnal folytatott párbeszéde. A pásztorok énekelnek, táncra kerekednek, majd célzásokat tesznek az adományra. Végül énekkel távoznak:

Az alföldi típus egyik változata a konyári betlehemezés. A szereplői: Heródes, juhász, öreg juhász, betyár és az angyalok. A Heródest alakító legény kér bebocsátást. Együtt éneklik a „Mennyből az angyal” kezdetű karácsonyi dalt, majd a betyár bemutatkozása következik. A játék a pásztorok ébresztésével, az ajándékvitellel, a pásztorok évődésével folytatódik. Búcsúzó ének és áldáskívánások után távoznak. A betyár versének részletében emlegeti a perselyt.

A dunántúli változatban a szereplők gyakran antikizáló neveket viselnek, például a nagymizdói (Vas m.) változatban Titeris, Maksus a két pásztor, a harmadik, az öreg neve Koredob. Rajtuk kívül még egy szereplője van a betlehemesnek, az Angyal. A pásztorjelenet után közösen éneklik az adománykérést:

A felföldi típus változatai az Ipoly mentiek. Az Ipoly menti falvakban mindenütt szokás volt a betlehemezés, ma azonban már csak töredékesen emlékeznek vissza rá. Kelenyén és Ipolyfödémesen még a hatvanas években is betlehemeztek a cigányok, de ez már egy leegyszerűsödött változat volt. Az Alsó-Ipoly menti betlehemezésnek 5 szereplője volt. A KubóKubót kivéve – bementek a házba, meggyújtottak két gyertyát a betlehem előtt. Karácsonyi énekeket énekeltek, a csörgősbottal adva meg az ütemet. A karácsonyi ének után kiszóltak a Kubónak, akivel megkezdődött a tréfás párbeszéd: tréfás, nevettető bojtárnak öltözött figura. Szakállas volt, kifordított báránybőr kucsmát viselt és ködmönfélét, vállán hátizsákot, kezében botot. A többiek fehér rojtos, bő szárú gatyában, piros szalaggal átkötött ingben mentek, a fejükön papírból készült püspöksüveg, a kezükben csörgősbot volt. A betlehemvivő nyakszíjon hordta a betlehemet. Engedélykérés után – a

Vezető: – Kubó! Voltál Betlehembe?

  Kubó: – Hol a tehenbe?

Vezető: – Kubó tudsz keresztet vetni?

Kubó: – Mit kereket vetni? (próbálgatja a kerékvetést).

Ipolyvarbón karácsonynap előestéjén járt a két angyal, öregapó, és aki a betlehemet vitte. Csizmában voltak, kifordított báránybőr sapkát viseltek. A betlehemet deszkából készítették. A jászol mellé szalmát is tettek, s a betlehemet szentképekkel díszítették. Engedélykérés után az alábbi köszöntőt mondták:

Majd a közismert „Pásztorok keljünk fel...” kezdetű éneket énekelték. Tréfás párbeszédre is sor került, a szobába szólították az öreget:

– No, gyűjj be te öreg!

– Jaj fijajim de nagy finyességet látok!

– Betlehem az öregapó!

– Be-he-he?

– Nem be-he-he, Betlehem!

Végül adománykérő éneket énekeltek:

Kolbászt, szalonnát, kalácsot kaptak, majd boldog ünnepeket kívánva mentek tovább

A betlehemezés változata a bábtáncoltató betlehemezés, mely a Balaton környékén, a Felső-Tisza-vidéken és Esztergom környékén, de szórványosan másutt is előfordul. A templom vagy jászol alakú betlehemben mozgatják az angyalt, ördögöt, Heródest, pásztorokat, halált, adománygyűjtőt stb. megjelenítő figurákat.

A betlehemezésből kivált jeleneteket is főként advent és karácsony idején játszották el. Egyik változatát bölcsőskének, bölcsőjárásnak nevezik. Szereplői – egy fiú kivételével,aki József szerepét játssza – mind lányok. A Máriát alakító lány bölcsőt visz magával. Pereszlényben (Hont m.) az alábbi éneket énekelték:

A bölcsőjárás a szálláskeresés-jelenet változata.

A szálláskeresés mint a paraszti ájtatosság egyik megnyilvánulása Szentcsalád-járás néven ismert a magyar nyelvterületen. Karácsony előtt kilenc napon át általában egymáshoz közel lakó család viszi egymáshoz a szentképet vagy szobrot. Énekelnek, imádkoznak, és másnap reggelig a háznál hagyják a képet vagy a szobrot. Jellegzetes énekük első versszaka:

A betlehemezésből önállósult pásztorjelenet dunántúli változatára példa a vasszilvágyi pásztorozás. Az 1960-as évek végén egy szegényebb, többgyerekes család három, tíz éven felüli fiaiból kerültek ki a szokás szereplői. Rossz ruhákat, bundát vettek magukra. Engedélyt kértek a háziaktól, hogy lehet-e pásztorozni. Ha megkapták, az egyikük bement és elkezdte:

Bemegy a második:

Végül bemegy a harmadik is:

Ezután együtt énekelték:

Ezután boldog karácsonyi ünnepeket kívánva az adományok átvétele után továbbmentek

Lukácsházán a pásztorok tréfás álmaikkal szórakoztatták a hallgatóságot:

– Hű pajtás mit álmottál?

– Mit álmottam? Azt álmottam, akkora szunyogot láttam, hogy két betyár vitte vasdurungon és a hátsó kérdezte az elsőtől: Komám megvagy? (Tátrai Zs. gy. 1966).

OSTYAHORDÁS

Többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte a kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejében a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, melyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagymával együtt ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Az Ipoly menti falvakban legtovább élő népszokás volt a karácsonyi ostyahordás. A negyvenes években a kántortanító megsüttette vagy megsütötte az ostyát, a gyerekekkel szétküldözgette, amiért cserébe lisztet, babot, kolbászt és más élelmet kapott. Pereszlényben az ostyahordók az alábbi köszöntővel vitték az ostyát:

A gyerekek pénzt vagy cukorkát kaptak. Az Ipolyhídvégi köszöntő így hangzott:

  A Tápió mente néhány falujában is szokás volt az ostyahordás. Mendén az ostyát a kántor vagy a felesége sütötte. Karácsony előtti héten a gyerekek vitték szét. Többszínü ostyát is sütöttek, fehéret, zöldet, pirosat, sárgát. Ostyahordó versük:

A kosárból kivették a háziak az ostyákat, és helyébe rakták az adományaikat a kántornak, lisztet, kolbászt, babot, bort, esetleg pénzt. A széthordásért a gyerekek pár fillért kaptak. Nemesviden, Somogy megyében a mendeihez hasonlóan színes ostyákat hordtak szét a 15–20 éves legények. Versük ugyancsak az ostyák színét magyarázta. Az ostyahordásból származó jövedelem korábban a tanítók díjlevelébe foglalt járandóság volt, akárcsak a Balázs- és Gergely-napi koledálásból származó adományok.

PÁSZTOROK KARÁCSONYI VESSZŐHORDÁSA

A pásztorok karácsonyi vesszőhordása az egész Ipoly vidékén elterjedt szokás volt. Ipolyhídvégen karácsony vigíliáján egész nap jártak a pásztorok vesszőkkel, melyből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat, azért, hogy az állatai a következő évben egészségesek legyenek. Az ún. aprószentek vesszőért a pásztornak bort, cipót, esetleg pénzt is adtak. A vesszővel a gazdasszony megveregette a teheneket. Tavasszal a gazda az ekére tette, hogy jobban húzzanak az állatok.

Ipolyvarbón a pásztor az alábbi köszöntőt mondta:

A varbói asszonyok kötényükkel annyi szálat húztak ki a csomóból, amennyi kijáró állatuk volt. A vesszővel megveregették a disznópásztort, hogy egészségesek legyenek a disznók, a tehénpásztort nem, mert akkor rúgós lett volna a tehén.

Paláston hosszú nyírfavesszővel járt a tehén-, disznó-, kecskepásztor. Aprószenteknek hívták a vesszőt. Kötényükkel húzták ki, majd rácsapdostak a pásztor lábára, hogy így táncoljanak a borjúk, báránykák.

A Tápió környékén mindenütt ismert, ma már kihalt szokás volt a pásztorok karácsonyi vesszőhordása. A pásztorok hosszabb, rövidebb köszöntőt mondtak, a gazdasszony a kötényével húzott ki vesszőt. Úriban, ha a kihúzott vessző ágas volt, azt mondták: „No, bornyas lesz a tehén!” A kihúzott vesszőket a szobában a sarokba tették. Alkalomadtán ezzel verték meg a rossz gyereket, de azt tartották, hogy az ilyen gyerek nem lesz keléses. Galgamácsán a vesszőnyalábokból ugyancsak a kötényével húzhatott a gazdasszony. Ezzel megveregették a pásztorokat, hogy a jószág egészséges legyen. A Hortobágy vidékén karácsony napján keresték fel a pásztorok a gazdákat. Karcagon a nyájjuhászok köszöntötték a gazdáikat, akik azután megvendégelték őket. A hajdúböszörményi köszöntésnek nem volt állandó szövege. Kunmadarason kántálásnak
nevezték a szokást, mely megegyezett a karácsonyi kántálással. Együtt ment a juhász, a kondás, gulyás és a csordás. Az „Istennek szent angyala...” kezdetű éneket énekelték. Nagyivánban különösen azokat a gazdákat keresték fel, akiknek egyúttal névnapja is volt